Dunakeszin bíznak a bővülő pályázati lehetőségekben
Dunakeszi Város Önkormányzata az utóbbi években kiemelt figyelmet fordított arra, hogy valamennyi területen – infrastruktúra, intézmények, egészségügy, szabadidő, sport, kultúra – folyamatos fejlesztéseket végezzen. Ezek egy részéhez elengedhetetlenek a pályázati források – válaszolta kérdésünkre Dióssi Csaba polgármester.
− Amiatt, hogy eddig Pest megye „fejlettségi szintjébe” Budapest is beleszámított, számos területen már nem írtak ki ránk vonatkozó uniós pályázatokat, amely késleltetett vagy éppen ellehetetlenített minket céljaink megvalósításában. Mivel a város életében rendszeresen visszatérő téma Pest megye önálló régióvá válása az EU-s pályázatok tekintetében, ezért nagy örömmel fogadtuk a projekt hivatalos előterjesztését. 2015 novemberében képviselőink egyhangúan támogatták a projektet, hiszen Pest megye, s így Dunakeszi számára 2020-tól jelentősebb és bővebb pályázati források nyílhatnak meg.