Császár határozott jövőképet épít

Császár


A megye déli peremén fekvő, erdők ölelésében fekvő község lakói főleg erdő- és mezőgazdasággal foglalkoznak, ám nagy hagyománya van a szőlőművelésnek és bortermelésnek is. Beke Györgyi polgármester vendégei voltunk.

‒ Milyen beruházások valósultak meg az elmúlt években, amelyek megkönnyítették a településen élők mindennapjait?

‒ Az utóbbi esztendőkben kisebb útépítések és útfelújítások történtek, autóparkolókat alakítottunk ki, valamint új udvari játékok kerültek az óvodába, ahol a kerítést is felújítottuk, s mindezekre TOP-os pályázatok nyújtottak lehetőséget.

‒ Akadnak-e folyamatban lévő fejlesztések?

‒ Az idei év nagy feladat elé állít bennünket, hiszen mostanra „értek be” a pályázataink. Március közepén megkezdődött az orvosi rendelő felújítása, és a hozzá tartozó orvosi lakásból háromfunkciós egészségház lesz. A háziorvosi rendelő mellé kerül a fogorvosi rendelő és a védőnői szolgálat is. Folyamatban van egy pályázatunk, a Magyar Falu Program keretén belül, az épület külső felújítására.

A nyárra tervezzük az óvodához tartozó főzőkonyha felújítását, amire 40 millió forintot nyertünk a Vidékfejlesztési Program keretében. Ez a konyha fogja ellátni az óvoda mögé épülő 24 férőhelyes bölcsődét is, amelyre 298 millió forintot nyert önkormányzatunk.

A belvízelvezetéssel kapcsolatos pályázatunk elbírálás alatt áll, mert visszaadtuk az előzőt, amire 100 millió forintot nyertünk, mivel ahhoz képest, hogy 100%-os támogatottságú, önkormányzatunknak 60 millió forintot kellett volna hozzátennie, ugyanis a közbeszerzés során kiderült, hogy mennyiért lehetne megépíteni a négy utcát érintő beruházást. Ennek az eredményhirdetése néhány héten belül várható.

Mindezekhez a fejlesztéshez sorolnám a sportegyesületünk által megnyert TAO-s pályázatot, amelyből sportöltözőt építünk, és még egy 80 férőhelyes lelátóra is nyertek pályázatot.

Folyamatosan pályázunk útjavításokra. Az önkormányzat úgy döntött, hogy évente egy utcát felújít önerőből, ha sikertelen lesz a BM-es pályázat.

‒ Milyen munkalehetőségek adódnak a községben, illetve a környéken?

‒ Elsősorban a Császári Csemege, az Akóts Pékség és a helyi kertészek adta munkalehetőségeket említhetem. Sokan foglalkoznak földműveléssel, és nem kevesen ingáznak, leginkább Oroszlányba, Mórra, de újabban az Audi-gyárba is.

‒ A fiatalokat sikerül-e itthon tartani?

‒ A fiatalokat részben sikerült csak helyben tartani, sajnos azok közül, akik egyetemet végeztek, nagyon keveset, hiszen az olyan  munkalehetőség korlátozott, ahol el tudnának helyezkedni. Ennek ellenére a lakosságszámunk növekvő tendenciát mutat.

‒ Milyen a jövőképe Császárnak?

‒ A mostani fejlesztéseink után lényegében majdnem valamennyi infrastrukturális feladat megoldódik a községben. Szeretnék még a fiataloknak egy kültéri sportparkot építeni, a játszótéri eszközöket folyamatosan újakra cserélni, útjainkat felújítani, szép környezetet teremteni magunk köré. Olyan közösségi programokat szervezni, amelyek egy kicsit közelebb hozzák egymáshoz az embereket. Sajnos a többműszakos munkarend, a sok túlóra nem kedvez sem a családoknak, sem a közösségeknek. Szeretnék egy nyugodt világot, egy élhető települést teremteni, ahol jó élni, ahol megvan a szükséges infrastruktúra. Nincsenek irreális nagy álmaim, amiket sem megteremteni, sem pedig fenntartani nem tudunk. Úgy érzem, hogy mindazok, amiket szerettem volna véghezvinni polgármesterként, szép lassan és folyamatosan megvalósulnak. De az élet mindig új kihívásokat hoz magával, és én készen állok a megújulásra. Szeretem ezt a települést, és ez erőt ad a munkámhoz!

‒ Miért érdemes ellátogatni a településükre? Milyen látnivalókat, kikapcsolódási lehetőségeket kínálnak?

‒ Császár színes programokat biztosít a lakosságnak és a környékbelieknek. Évek óta megrendezzük a Vértesi Erdő Zrt.-vel és a Stihl Kft.-vel közösen a Regionális Fakitermelő Kupát. A háromnapos Országos Fogathajtó Verseny is évek óta szerepel a programjaink között, melynek színhelye a gyönyörű, tízhektáros Egresi rét, ami kirándulásra is remek helyszínt biztosít, és az emberek nagyon szeretik. Horgásztavunk festői szépségű, sokaknak nyújt kikapcsolódást ez a sportág.

A Megyei Értéktárba is belekerült a Fellner Jakab építette katolikus templomunk, amelynek festményeit, freskóit Dorffmaister István készítette. Ezt elsősorban a szakrális témák iránt érdeklődők szokták meglátogatni.

Augusztus 20-i baráti lovas találkozónk, falunapunk, szüreti felvonulásunk, báljaink minden korosztálynak kellemes szórakozást biztosítanak. Császár egyik fő attrakciója a Henryx Western Farm, ami különleges stílusával, nem mindennapi programjaival nyújt kellemes, egész napos kikapcsolódást az idelátogatóknak.

Településünk három éve indul a Virágos Magyarország versenyen, s azóta mindig nyertünk valamilyen díjat, hiszen faluképünk rendezett, és hála a helybeli kertészeknek, szép, virágos környezetet tudunk teremteni magunk köré.