Cegléd több mint gondolná

Cegléd

Cegléd az „Alföld kapuja”, mely földrajzi elhelyezkedése révén jól megközelíthető, történelmi és kulturális emlékekben gazdag város. Kiváló úti célja lehet akár egy hétvégi kirándulásnak, de egy nyáresti kulturális élményért is érdemes felkeresni. 

A város kulturális életének fő szervezőjeként újranyitjuk kapuinkat, és színházi előadásokkal, koncertekkel várjuk az érdeklődőket. Nyári programjaink között szerepelnek színházi pótelőadásaink, de könnyűzenei és jazzkoncertet is kínálunk a nyár folyamán. Az Utcazene Fesztivál, mely nagy hagyománnyal rendelkezik, idén is üdítő színfoltja lesz városunk tereinek. A kisgyermekes családok számára újra kinyit a Mesekert, ahol az előadások mellett kézműves foglalkozásokkal és helyi termékekkel is várjuk a legkisebbeket és szüleiket. Színházi előadásaink sorában elsőként a Lovagias ügy c. zenés vígjátékot mutatjuk be június 23-án, Koltai Róbert főszereplésével. A nyár további részében minden hónapra tervezünk egy színházi darabot, melyek közül a Rózsavölgyi Szalon kétszemélyes vígjátéka – Valami Csaj(ok) – igazi csemegének számít. Az előadás különlegessége, hogy a komédia négy különböző női karakterét ugyanaz a színésznő, Pokorny Lia játsza. 

Zenei és koncertélményekért is érdemes Ceglédre látogatni. Szabadtéri műsoraink a Református Nagytemplom kertjében, a művelődési központ udvarán és a hangulatos Kaszinó udvarán kerülnek bemutatásra. Fellép Csuja Imre és Czutor Zoltán zenés, irodalmi estjével, Járai Márk akusztikus koncertjével, de itt lesz a Konyha együttes és a Vígszínház tehetséges színésze, Wunderlich József is. 

Ingyenes zenei előadásokat az Utcazene Fesztivál keretében júliusban hetente láthatnak és hallhatnak a városunkba látogatók, az ország különböző pontjáról érkező tehetséges, feltörekvő zenészeknek, együtteseknek lehetőséget adva. 

A városunkban történő eseményekről, kulturális programokról információkat szerezhetnek a Tourinform Irodában és a június közepén megnyíló Információs Pontban. A modern „konténerirodát” a turisztikai szempontból legfrekventáltabb területen, a gyógyfürdő mellett helyeztük el. Az Információs Pont főszezonban, a nyári hónapokban (csütörtöktől vasárnapig) tart nyitva, mely az információszolgáltatáson túl a városhoz köthető ajándéktárgyak árusítását is végzi. Győződjenek meg személyesen is, hogy Cegléd több mint gondolná. Töltsenek el egy kellemes hétvégét vagy estét nálunk!

További információ: Kossuth Művelődési Központ 

www.cegledikultura.hu és www.facebook.com/kossuthmuvelodesikozpont