Cegléd modern, lakosságbarát és jól élhető fürdőváros

Cegléd


Cegléd mai arculata szépen felújított épületekkel, közösségi terekkel díszített egységes és harmonikus városképet őrzött meg gazdag történelmi múltjából. Ma Pest megye délkeleti részének regionális központjában iskolavárosként, kulturális és zenei centrumként él a köztudatban. Takáts László polgármestertől kértünk interjút.

‒ Cegléd a megye negyedik legnépesebb városa Érd, Dunakeszi és Szigetszentmiklós után. Más területeken hányadik helyet foglalja el a város?

‒ Pest megyében Cegléd az egyik legjobb teljesítményt mondhatja magáénak az elmúlt öt esztendő tekintetében. Dinamikusan nő a helyi vállalkozások ereje. A kormányzat a kieső uniós források pótlására jelentős összegű kompenzációs keretet biztosított régiónak, amellyel a város és a helyi gazdasági szereplők is élni tudtak. Az eredmények azt mutatják, hogy az elmúlt években Cegléd lépésről lépésre eljutott az erős középvárosok szintjére. Hogy hányadik helyen állunk? Ne várjon pontos választ, de az biztos, hogy Pest megyén belül az egyik legtöbbet előrelépő város vagyunk.

‒ A fejlesztések közül melyekre a legbüszkébb?

‒ Úgy gondolom, hogy közúthálózatunk tekintetében a rendszerváltás óta eltelt időszak legnagyobb fejlesztését sikerült megvalósítanunk. Az önkormányzati fenntartású úthálózat mellett az állami tulajdonban lévő útjaink is szép számban újultak meg. A legnagyobb lehetőséget pedig az M4-es gyorsforgalmi út megépítése jelentette városunknak, hiszen ezzel nem csupán „közelebb kerültünk” a fővároshoz, de biztonságosabbá is vált a közlekedés, nem beszélve a gazdaság- és turizmusélénkítő hatásról. Az előrelépésnek van egy talán kisebb volumenű, de annál fontosabb összetevője is: az értékeket tisztelő városunkban a középületeket és a közösségi tereket régi fényüket erősítve sikerült megújítani. A történelmet, a hagyományokat, a természetet szerető emberként hozzám ez áll a legközelebb, és partnerre is találtam munkám során a ceglédiekben.

‒ Munkaerőhiánnyal vagy munkanélküliséggel kell szembenézniük?

‒ A gazdasági élénkülésnek köszönhetően napjainkra elegendő munkahelyet tudnak biztosítani a ceglédi vállalkozások, sőt vannak területek, ahol munkaerőhiány tapasztalható. Persze tudjuk, hogy sokan ingáznak a fővárosba, mert elérhető közelségben olyan bérszínvonalon tudják kamatoztatni szaktudásukat, elhivatottságukat, hogy megéri felvállalniuk a napi utazást.

‒ A turizmus milyen szerepet játszik Cegléd gazdálkodásában?

‒ Kitörési pontként tekintünk a turizmusra. Nem vagyunk tradicionális fürdőváros, de 15 éve népszerű fürdőt, majd csúszdaparkot létesítettünk. Folyamatos fejlesztéseinknek köszönhetően érezhetően egyre erősebb a vonzereje Ceglédnek, amelyet erősítenek a színes helyi programok is. Az év egészében kínálunk fesztiválokat, kikapcsolódási lehetőségeket a helyieknek és a hozzánk ellátogató vendégeinknek. Most még a befektetési, fejlesztési szakaszban járunk, de vannak már eredményeink.

‒ Cegléd Kossuth városa. Mire hívná fel a Kossuth Múzeumot látogatók figyelmét?

‒ A Kossuth-kultusz ápolásának otthona a múzeum. Időről időre újabb relikviákkal bővül értékes kínálata, olyanokkal, amelyeket a helyiek is nagy érdeklődéssel fogadnak. De a Kossuth-erkély szomszédságában található, szintén páratlan értékeket bemutató dobmúzeumot is érdemes felkeresniük a hozzánk látogatóknak. 

‒ Milyen lehetőségeket nyújt a Gyógyfürdő és Szabadidőközpont?

‒ A fürdő szolgáltatásait a közelmúltban sikerült bővíteni egy új hullámmedencével és egy új, egyedülálló csúszdával. Így ma már a fedett és a szabadtéri részen is remek fürdőélmények várnak a hozzánk látogatókra egész évben. Négycsillagos hotel, kemping és egyre bővülő apartmanhálózat nyújt szálláslehetőséget a fürdő közvetlen környezetében. A kínálatot tovább színesíti az, hogy a Gyógyfürdő és Szabadidőközpont több helyi és országos rendezvény otthona is egyben.

‒ Makovecz Imre szavai szerint „büszke lehet magára az a város, amelyik építészetileg ilyen szép, egységes tudott maradni”. Mit tesznek ennek az egységnek a megőrzéséért?

‒ Érzésem szerint erre a kérdésre már megadtam a választ. Hiszen Cegléd a megszépült közterekkel, a régi fényüket visszanyert épületekkel éppen ezt a szépséget, egységet erősítette, és kiemelt helyen kezelte az értékek megőrzését. S ebből nem engedünk a jövőben sem.

‒ Márai Sándor Füveskönyvéből választotta hitvallását: „az életnek értéket csak a szolgálat adhat, mellyel az emberek ügye felé fordulunk”.

‒ Ennek szellemében végeztem az elmúlt öt esztendőben a polgármesteri munkámat, de ez a gondolat vezérelt az elmúlt, közel húsz esztendőben a politikai feladataim során is. Bízom abban, hogy a ceglédiek is így érzik.