Cabernet Franc világtalálkozó Villányban
Negyedszer találkoznak a világ Cabernet Franc borai Villányban. A novemberi kétnapos program vendége az Újvilág, azaz a villányi borok mellett kaliforniai, chilei és dél-afrikai borokat is lehet majd kóstolni.
Negyedszer szervezi meg idén a Villányi borvidék a Cabernet Franc világtalálkozót. Villányban évről évre kiemelkedő minőségű szőlőből készülnek a Villányi Franc néven forgalmazott prémium vörösborok, ezért nem meglepő, hogy ennek a fajtának konferenciát és kóstolónapot is szentelnek. Az idei Franc&Franc rendezvény vendége az Újvilág, azaz a villányi borok mellett kaliforniai, chilei és dél-afrikai borokat is kóstolhat majd az időben regisztráló publikum.
A Villányi borvidék által 2018. november 23-án megrendezett IV. FRANC&FRANC Fórumnak a Bock Borászat konferenciaterme ad otthont. A szakmai tanácskozáson az előadások mellett neves szakértők útmutatásai alapján kóstolhatják meg a klasszikus, a prémium és az idén először a szuper prémium kategóriában elérhető villányi borokat. A meghívott újvilági régiókból származó borokat kaliforniai és chilei borászok, valamint egy brit Master of Wine mutatja be.
A villányi borok kiválasztását minden évben szakmai zsűri végzi, amelynek Horkay András, a CEWI vezetője, Győrffy Zoltán, a Pécsi Borozó magazin főszerkesztője, a Villányi Franc Bizottság képviselője és a nevező borászok a tagjai. Az idén három klasszius, hat prémium és három szuper prémium bort javasoltak bemutatásra.
A térség gasztronómiai különlegességeit mutatja be „A helyi ÉRTÉK! − Egy „villányi Villányi” – című előadásában Pauli Zoltán, Ruppert Ignác pedig az erjesztési technológiákról beszél. Délután az Újvilágra helyeződik a hangsúly, a Cabernet Franc nagyvilágban betöltött szerepére világítanak rá három előadással és kóstolóval.
Másnap, november 24-én, szombaton a villányi pincékben túrázva ismerkedhetnek az érdeklődők a legújabb Villányi Franc borokkal, a pincészetek személyes prezentálásában. A kóstolónapra szánt hazai borok mellett más európai és újvilági borvidékekről érkeznek vendégpincészetek, amelyek szintén bemutatják Cabernet Franc boraikat.