Kedves Olvasó! 

Ha visszagondolok azokra az élményeimre, amelyeket a természetjárástól kaptam, arra a következtetésre kell jutnom, hogy engem a természet, az erdő, a vadászat minden tekintetben támogatott az életemben. A friss, szabad levegőn barangolni, a növények és az állatok, a vadak világát közelről megismerni nem csupán felfedezés volt, hanem szórakozás is, számomra a legtökéletesebb kikapcsolódás.

   Az erdőjárás és a vadászat mellett sok minden más nyújt még nekem örömteli feltöltődést. Természetesen a művészeti élmények sorából kiemelkednek azok, amelyek a színházzal kapcsolatosak. A színház olyan komplex dolog, amiben benne van az összes többi művészeti ág: az irodalom, a zene, a képzőművészet, a mozgás, a tánc, az ének. Ha egy színházi előadás szerencsés módon jön létre, és ha én nézőként egy értékes, jó produkciót látok, akkor hetekig, sokszor hónapokig bennem  marad az élménye. Váratlanul előjönnek az előadásból a legfontosabb mondatok, a színpadon elhangzott gondolatok. Magával ragad a színészi játék, a látványos díszlet, és az ilyen, hosszan tartó hatás sokáig inspirál. Legutóbb ilyen volt a Centrál Színház és a Madách Színház egy-egy előadása.

   A számomra fontos élmények közé tartozik az is, amit a gasztronómia nyújt. Az ételekkel kapcsolatban alapvetően nem változott meg az ízlésem az évek során, mert nem szeretek sokat enni. De ha eszem, akkor ízeket akarok érezni! Nekem nagyon fontos, hogy az összes érzékelő-ízlelő szervemet kiszolgálja egy étel.

   Nagy örömöt jelent az otthoni főzés, a családi étkezés. Azzal együtt, hogy a párom, Angéla drágám – idézőjelben, de mégiscsak – „kitiltott” a konyhából. És ezt sajnos el kell fogadnom és el kell viselnem. Nem mintha nem tudnék főzni – több receptkönyvet is írtam –, de amikorra elkészülök az ételekkel, addigra az egész konyha a feje tetejére áll. Ezzel szemben amikor ő főz, a munkája végén ugyanolyan rend uralkodik a konyhában, mint annak előtte. Ez a szervezőkészség a kedvesem értékes adottsága, ami belőlem sajnos hiányzik, és nem tudok rajta változtatni. Nála minden mindig a helyén: a tányér, a fakanál, és nem ismeri azt a szót, hogy „mosatlan”. Ezért aztán én visszavonulót fújtam a konyhából, amit annál is inkább könnyebb volt megtenni, mert Angéla remekül főz.

   Az otthoni főzésekhez és étkezésekhez képest egészen más az éttermek nyújtotta gasztronómiai és közösségi élmény. Sokszor eltöprengek azon, hogy milyen érdekes: szinte öntudatlanul ragaszkodunk a „kis, kockás abroszos” helyekhez, amelyekben mindig jót kapunk, jóízűt eszünk. És ha fölmerül, hogy hová menjünk vacsorázni, akkor mindig azok az éttermek jutnak először az eszünkbe, amelyekben évtizedek óta nem csalódtunk. Ilyen nekünk a Náncsi Néni Vendéglője, a Búsuló Juhász és a Remíz étterem, mely utóbbinak a tulajdonosa, Meződi Alice jó vendéglősként pontosan tudja, hogy soha nem szabad hibázni. Mert akkor a vendég fogja magát, és odébbáll egy étteremmel. Ha csak egyszer is rosszat eszik, vagy csak kevésbé jót a törzshelyén, akkor hónapokig nem megy vissza – anélkül, hogy ennek az indokán különösképpen gondolkodna. Viszont ha jó élményekkel távozik az étteremből, akkor gyakran föl is keresi. Így történt, hogy az unokám születésnapját is az egyik törzshelyünkön, a Remízben tartottuk most októberben.

   Nem tudom, hogy a természet és az élet szeretete lehet-e a hosszú élet titka. De azt tudom, hogy a Jóisten kezében van a sorsunk, és őrzőangyalaink vigyáznak ránk. Addig, ameddig nekik megfelelő az ember élete. Ha sokáig vállalják értünk a felelősséget, akkor hosszú lehet az életünk. Egyébként pedig a Jóisten addig enged élni, amíg meg nem halunk.

Bodrogi Gyula  

Kossuth-díjas színművész,

a Nemzet Színésze