Befejeződött az ötfordulós sárkányhajó bajnokság

Sárkány

Fadd-Domboriban rendezték meg a Magyar Sárkányhajó Bajnokság ötfordulós versenysorozatának utolsó futamát. Hozzávetőleg húsz egyesület legénysége versengett a Duna dombori holtágán. 

Nem született nagy meglepetés az idei Magyar Sárkányhajó Bajnokságon, ezúttal is tarolt a tapasztalt legénységgel rendelkező RÖMI KKSK. Az ötfordulós bajnokságra ebben az évben huszonhét csapat nevezett, közülük egy-egy fordulón 18-20 csapat állt rajthoz. Így volt ez augusztus második hétvégéjén Fadd-Domboriban is, ahol ideális körülmények között versenyeztek a csapatok. A mostani volt a bajnoki sorozat ötödik, egyben utolsó fordulója. A csapatok Szolnok, Sukoró, Szeged és Budapest után érkeztek a Fadd-Dombori holtághoz – tájékoztatott a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) szabadidős szakmai koordinátora. Patyi Melinda tapasztalatai szerint a sárkányhajózás egyre népszerűbb. A szövetség a magyar bajnokság mellett szervez egy középiskolásoknak szóló Sulisárkány programot, aminek idén tizenkét állomása volt, alkalmanként 5-15 iskola részvételével, valamint egy roadshow-t, amely arra szolgál, hogy teljesen kívülálló „civilek” is belekóstolhassanak a sárkányhajózásba. A 2009-ben indult sorozat keretében települések, cégek, vállalatok csapatai is megmérettethetik magukat. Patyi Melinda felhívta a figyelmet arra, hogy néhány hét múlva Moszkvában rendezik a világbajnokságot, amelyen három magyar csapat is rajthoz áll. Itthon a következő program az évadzáró nagydíj Sukorón, szeptember 17-én és 18-án.

Az MKKSZ szabadidős szakmai koordinátora a Fadd-Domboriban rendezett fordulóról azt mondta, hogy nem születtek meglepetések, bár a bajnoki ponttáblázat utolsó előtti fordulójánál még kiélezett küzdelem folyt a 2000 méteres és az összetett bajnoki címért. − Külön értékeltük a rövid- és a hosszútávokon gyűjtött pontokat, de a legnagyobb küzdelem egész évben az összetett bajnoki cím megszerzéséért folyt. Az eredményhirdetések során a RÖMI KKSK szinte el sem mozdult a dobogó legfelső fokáról, csak a csapatösszetétel változott attól függően, hogy masters, szenior, női vagy férfi futamokban hirdettek-e eredményt. Összetettben a RÖMI KKSK-t a Szegedi Sárkányhajó SE, valamint a Telekom Rubin Lapátolók követik.

fotó: Vida Tünde