Barackpálinka és Borfesztivál Bács-Kiskun megye legjobb boraival
Pálinkafőzők, borászok és a fesztiválozók megáldásával vette kezdetét a Kecskeméti Barackpálinka és Borfesztivál. A „hírös város” és térségének gyümölcstermesztő, pálinkafőző, borkészítő, vendéglátó hagyományaira épülő gasztronómiai fesztivált 2017-ben második alkalommal rendezték meg.
A minőségi italokat készítő pálinkafőzőket, valamint a Kunsági Borvidék és más történelmi bortermő területek neves pincészeteit, borkínálókat hívták a II. Kecskeméti Barackpálinka és Borfesztiválra. A népszerű rendezvény a pálinkafőzők, a borászok, a fesztiválozók, Kecskemét Város Bora, valamint a Bács-Kiskun Megye Bora verseny győzteseinek megáldásával indult a Szent Miklós-templomban.
Az ünnepélyes megnyitó a főtéri nagyszínpadon dr. Homoki Tamás alpolgármester köszöntőjével folytatódott. A „Bács-Kiskun Megye Bora 2017” verseny győztes borait előállító pincészetek képviselőinek a díjakat Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke adta át. A Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat standjánál tartott sajtótájékoztatón a megyei elnök elmondta, hogy az Alföldön terem az országban a legtöbb szőlő, amit a helyi különleges klíma tesz utánozhatatlanná. – Hiszek benne, hogy pár év múlva az ország legjobb borai innen, Bács-Kiskun megyéből kerülnek majd a boltok polcaira és a fogyasztók poharaiba.
A megye legjobb borai 2017-ben a Vass Borászat Kunsági Olaszrizlingje (2016), a Font Pincészet Cabernet Sauvignon Roséja (2016), valamint a vörösborok közül a Frittmann Borászat 2013-as évjáratú Kunsági Merlot-ja.
A programok összeállításánál gondoltak a gyerekekre, fiatalokra, s törekedtek a változatosságra. Országosan ismert sztárok, helyi művészek, népzenészek, valamint ifjú tehetségek műsorát kézművesek bemutatói, valamint hungarikum kiállítás gazdagította.
Fotó: Bács megyei önkormányzat