Balatonszentgyörgy ideális pihenőhely

Balatonszentgyörgy


Idősebbek és fiatal munkavállalók egyaránt keresik az eladó ingatlanokat a településen. A környék számos nagyobb üzeme, a vendéglátás, a Balaton-part megfelelő munkalehetőségeket kínál. A turizmus fejlődik, készül a Kis-Balatont a tó körüli bringaúttal összekötő szakasz. A fejlődésről a polgármestert, Farkas László Nándort kérdeztük.

– Balatonszentgyörgyöt a kedvező fekvése, jó kapcsolódása a környező úthálózathoz vonzóvá teszi az új lakóhelyet keresők számára. Érkeznek új letelepedők?

– Olyan helyen élünk, amelyet már a Római Birodalom idejében is nagyra becsültek. Akkoriban itt impozáns, Balatonra néző villákban múlatták idejüket a római arisztokraták. 

Napjainkra a vasút dél-balatoni vonala egészen Balatonszentgyörgyig megújult, az elkövetkező évtizedben a másik irányból, Nagykanizsa felől is várhatók további fejlesztések.         

   Az autópálya elhozta a gyors eljutás lehetőségét, az M7-es itt megy el a község határában. Az M76-os első és második ütemének az átadása megtörtént, a teherforgalom már azon megy Zala irányába, és mentesíti a 76-os számú főútvonalat, ami a településünkön halad át. Amikor majd a keszthelyi ütem is elkészül, Balatonszentgyörgy végleg mentesülni fog az átmenő forgalom alól. Egyelőre még nincs meg a sármelléki irányváltástól Alsópáhokig tartó szakasz, azonban már most is érzékelhető, hogy jelentősen csökkent a bennünket terhelő forgalom.  

   A lakosságszám egyelőre nem növekszik, mivel sok az idős lakó, s így a beköltözők és a születések száma még nem tudja követni a fogyási folyamatot. A forgalomba kerülő ingatlanok gyorsan elkelnek, viszont a vásárlók jórészt városokból ideköltöző idősebbek, a nyugdíjas korhatárt éppen elérők. Azonban a fiatalok részéről is van igény az itteni letelepedésre. Főleg fiatal munkavállalók érkeznek, akik a környékbeli nagyüzemekben, vendéglátásban, Keszthelyen, Marcaliban, illetve Balaton-parti munkahelyeken dolgoznak. 

– Milyen munkalehetőségeket találnak a munkát keresők a településen és a környéken?

– Nagy munkaerőigényt támaszt a Wienerberger Téglaipari Zrt. balatonszentgyörgyi üzemegysége, ahová megfelelő ipari szakembereket várnak, a mérnöktől kezdve villanyszerelőig, gépésztechnikusig, hegesztőig, lakatosig, gépjármű- és munkagépvezetőig. Nagyon sok munkaerőt elszippantott tőlünk a nyugati munkaerőpiac, az építőipar – ezért nehéz szakembert találni. A vasútállomás helyi és környékbeli munkaerőt alkalmaz. Nagy foglalkoztató volt a posta, de mivel éppen átszervezés zajlik, Nagykanizsán és Zalaegerszegen új logisztikai központot építenek, ezt a tevékenységet kivonják Balatonszentgyörgyről. A kisebb part menti településeken bezárják a postahivatalokat, kereskedelmi egységek fogják ellátni a postaszolgálatot. Összességében azonban nincs probléma a foglalkoztatással a környéken. 

– Milyen fejlesztések, beruházások teszik könnyebbé a mindennapokat a helyiek számára?

– A kerékpárutunk a befejező szakaszához érkezett. A bölcsődei beruházásunkat szeretnénk sikerre vinni. A bölcsődét a közös önkormányzati hivatalhoz tartozó hét település tartja fent, az intézményfenntartó társuláshoz tartozik még Balatonberény is. Mindenütt várják a szülők a bölcsőde megindulását. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a költségvetési hiányt pályázati pénzből tudjuk fedezni. A kisfalvak közül egyiknek sincs pénzügyi fedezete.

   Az önkormányzatot felújítottuk, a munka tavasszal fejeződött be. Jelentős belső átalakítás zajlott, megújult a tanácsterem, a házasságkötő terem. Kicseréltük a nyílászárókat. Energetikai szempontból is megújult az épület, 53 napelemet telepítettek a tetőre, hőszivattyús rendszer működteti a fűtést. Ez a rezsiköltségeket jelentősen csökkentette. A művelődési háznál is energetikai fejlesztés zajlott. Beadtunk egy pályázatot a művelődési ház teljes belső felújítására, 130 milliós fejlesztés valósulhatna meg. A külterületen is kezdődhet útfejlesztés egy elnyert, 250 millió forintos pályázat nyomán. Függőben van egy pályázatunk, amiből a járdafejlesztési programunkat szeretnénk folytatni. Tervezzük a turistaközpontot, az egykori magtárépületben. 

– Milyen a közösségi élet Balatonszentgyörgyön?

– Éledezik a járvány után. Megtartottuk az első COVID utáni falunapunkat a művelődési ház mögötti parkban a testvértelepüléseink képviselőinek részvételével. A múlt év őszén „született” a lengyelországi testvértelepülésünk, onnan érkezik majd egy delegáció, később pedig egy húszfős gyerekcsoport. 

– A 800 méteres partszakasz igazi horgászparadicsom a balatoni halak kedvelőinek. A környék remek vadászterület. Sok horgászt és vadászt lát vendégül a település? 

– Idilli a partszakasz a Zala torkolatától keletre, infrastruktúra-mentes a vadnádas. Imádják a horgászok, óriási halakat lehet itt fogni, hatalmas harcsákat. Három évvel ezelőtt például egy hét alatt 1400 kg pontyot fogtak ki a Balatonból. Érkeznek horgászok hozzánk az ország távoli pontjairól is. 

   Vadászati szempontból elsősorban a környékünk jelentős. A település külterületi részei természetvédelmi területen vannak, így nem vadászható, azokon inkább a vadátjárás a jelentős. Sok vadász érkezik a környékre, a mélységi területeket kedvelik. Szeretnénk, ha ismét adódnának a korábbiakhoz hasonló fejlesztési lehetőségek. 

   Egy épületet kimondottan azzal a céllal vásároltunk meg, hogy horgász-vadász-kerékpáros turistaközpontot hozzunk létre, hogy a horgászni és vadászni vágyók, az áthaladó kerékpáros turisták megszállhassanak nálunk. Balatonberényt összekötöttük egy kerékpáros útszakasszal egészen Vörsig, a nagy bringakörút pedig össze lesz kötve a Kis-Balatonnal. Most készül a második ütem a vörsi bekötőúttól Vörsig, a földmunkák már elkészültek. Meglepően sok kerékpáros teker el Vörsig már így is, és nem csak Berényből, a berényi elágazásnál Keszthely felől is érkeznek Vörs irányába. 

– Talán először a Csillagvár jut eszünkbe, ha Balatonszentgyörgy nevét halljuk. A csillag alakú műemlék, a Festetics család vadászlakja múzeumként működik. Mit kínál az érdeklődőknek?

– A Csillagvárat hosszú éveken át egy vállalkozó üzemeltette, és a jelenlegi berendezést ő állította össze, ő tette vonzóvá, a hagyományos kiállítási tárgyak mellett a panoptikum a fő vonzerő. Ez komoly anyagi terhet jelentett, a Nemzeti Vagyonkezelőtől kellett bérelni a Csillagvárat. Mi elértük, hogy nullás bérlettel adjuk ki egy üzemeltetőnek, aki most a régi kiállítással együtt üzemelteti a Csillagvárat. Lényegesen kedvezőbb körülményeket tudunk biztosítani a vállalkozás számára annak érdekében, hogy ez a balatonszentgyörgyi különlegesség üzemeljen és megmaradjon a jövőnek. Rendezvényeket látnak vendégül, különféle solymász- és lovasbemutatókat tartanak. Nem csupán a helyi iskolások látogatják, számtalan gyerekcsoport érkezik, sokan választják osztálykirándulások céljából.