Baja, kincses Bácska fővárosa kedvelt turisztikai célpont

Baja

A vízpartok és az ízek szerelmeseinek városa igazi hungarikummá vált a halászleve révén, ám színes kulturális programjai és igen gazdag turisztikai kínálata miatt is érdemes felkeresni. Baja gazdasági életéről, városfejlesztési stratégiájáról és idegenforgalmáról Fercsák Róbert polgármesterrel beszélgettünk.

− Milyen a város gazdasági szerkezete?

− Észak-Bácskát mindig is a mezőgazdaság és az ezzel összefüggő terménykereskedelem jellemezte, így annak idején nem véletlenül kapott Baja mezővárosi rangot. Mifelénk elsősorban a búza- és a kukoricatermesztés volt a meghatározó, és mivel az utóbbi takarmányként is megjelent, az állattartás és a húsfeldolgozás szintén jelen volt a környéken, ez ma sincs másképpen. Nem véletlen, hogy hazánk legnagyobb mezőgazdasági gépeket és gépalkatrészeket forgalmazó cégének itt van a székhelye, illetve a logisztikai központja. A nagyvállalkozások közül az említett Axiál mellett megemlíthetem még a Mogyi Kft.-t, melynek termékeit, gondolom, valamennyi olvasó ismeri. E két cégen kívül számos kis- és középvállalkozás öregbíti a hazai és a nemzetközi piacon városunk hírnevét.

− Hogyan haladnak a városfejlesztési stratégia megvalósításával?

− Az önkormányzat szempontjából azok a legfontosabb beruházások, amelyek kedvező környezetet teremtenek azon ipari vállalkozások számára, melyek szívesen települnének városunkba. Éppen ezért városfejlesztési stratégiánk középpontjában az infrastrukturális és a turisztikai jellegű fejlesztések állnak. Az utóbbi években több mint kétmilliárd forint értékben történtek turisztikai célú fejlesztések Baján. Ezek egyebek között – más infrastrukturális beruházások mellett – kerékpárutak, valamint a Petőfi- és a Nagypandúr-szigetet összekötő híd építését jelentették.

− A turizmus változatlanul kitörési pontnak tekinthető?

− A városvezetés a turisztikai ágazatot stratégiai jelentőségűnek tartja. Talán kevesen tudják, hogy Baja népességéhez mérten nálunk található a legtöbb hobbilovas, Duna-parti településként pedig a bajaiak a vízzel való kapcsolatukat a vízi sportoktól a pecázásig szinte naponta megélik. Nem mellesleg hazánkban elsők vagyunk az egy főre jutó éves halfogyasztásban, sőt miénk a dobogó legfelsőbb foka az egy-egy családra jutó evezős és motoros kishajók tekintetében is.

− Baja sokszínű kulturális élete mindig is komoly turisztikai vonzerőt jelentett…

− Polgármesterként, de egyszerű bajai polgárként is úgy gondolom, hogy városunk jövője hosszú távon akkor biztosított, ha gazdag a kulturális életünk, ugyanis azt naponta megtapasztalhatjuk, élvezhetjük, szemben a csak közvetve érzékelhető, száraz gazdasági mutatókkal.

Baja az évszázadok során egyfajta „olvasztótégelyként” működött, soknemzetiségű város vagyunk, ez igazán színessé teszi történelmi örökségünket, és napjainkban is maghatározza kulturális közéletünket. A város különleges mediterrán hangulatát erősíti az immár hosszú esztendők óta az év egészén végigvonuló Csodálatos Baja program- és fesztiválsorozatunk, amely szinte minden műfajt felölel, a lovas sporttól a képzőművészetig.

A nyári főszezonban pedig a Nemzetiségek utcájában az érdeklődők sorra megismerhetik a velünk élő svábok, horvátok, szerbek zenéit, táncait. Az őszi programjaink közül pedig az olvasók figyelmébe ajánlom Johann Strauss: A cigánybáró című daljátékát, melyet november 16-án és 17-én tekinthetnek meg a Városi Színházteremben. Az előadást Király Miklós operaénekes és Neumark Zoltán zenei vezető rendezi, akik a szereposztást azokra a fiatal kollégáikra alapozták, akik idén nyáron részt vettek Luciano Pavarotti bajai mesterkurzusán.

− 2014 ősze, polgármesterré választása óta mennyiben változott a kisváros arculata, milyen az élet e Duna-parti településen, kincses Bácska fővárosában?

− A korábbi évekhez képest sokkal pezsgőbb és még élhetőbb lett a város, az utóbbit, persze, nem csupán anyagi értelemben gondolom, jóllehet igyekszünk további munkahelyeket teremteni az iskolapadokból most kikerülő generációk számára. Szeretnénk ugyanis itt tartani a fiataljainkat, hiszen Baján jó élni. A város és környéke olyan természeti kincseket és kulturális értékeket, sportolási és kirándulási lehetőségeket kínál, amelyekkel kevés hazai település vetélkedhet. Gondoljanak csupán a gemenci erdőre vagy a városközpontig benyúló Sugovicára. A városunkba látogatók kedvükre válogathatnak a vízi, a kerékpáros, a lovas, a vadászati és a gasztroturizmus lehetőségei közül.