Az erdők ízeit kínálják Tatabányán

az-erdők-ízei

Gyümölcs- és húsfeldolgozóval, valamint asztalosipari faáruházzal bővíti szolgáltatási palettáját a Vértesi Erdő Zrt. A társaság további húsz, rendőröknek átadható szolgálati lakás kialakítását is tervezi Tatabányán, ahol delikáteszboltot is nyitottak. 

A közelmúltban vette kezelésbe a Vértesi Erdő Zrt. Tatabányán, a székhelye melletti, volt ÁNTSZ-telephelyet. A kétszintes, terjedelmes vasbeton épület hasznosítása Kocsis Mihály vezérigazgató szerint csak több ütemben valósulhat meg. Az épületegyüttes egyötödét felhasználva 90 millió forintos beruházással, tíz újjáépített és teljes körűen berendezett lakást alakítottak ki. Ezeket decemberben a megyei rendőr-főkapitányság használatába adtak át. Egy erdei termékeket árusító delikáteszboltot is kialakítottak. Ezt havonta 300 vevő keresi fel, forgalma egy év alatt meghaladta a 9 millió forintot. Az üzletben kiváló minőségű magyar élelmiszereket, az állami erdőgazdaságok területéről származó, maguk az erdőgazdaságok által előállított finom prémium élelmiszereket kínálnak.
A vezérigazgató az MTI-nek beszélt arról, hogy a társaság egyik legnagyobb vállalkozásaként egy faapríték-előállító termelői hálózatot szerveztek. A 27 tagú integráció 400 embernek biztosít munkát a Dunántúlon. A tatabányai vállalat koordinálásával 2016-ban 80 ezer tonna aprítékot szállítottak a megyeszékhely távfűtését biztosító erőműbe, és 60 ezer tonnát adtak át a Dunaújvárosi Papírgyárnak. Idén a termelt mennyiség elérheti a 160 ezer tonnát.
A Vértesi Erdő Zrt. tavaly megvásárolta a 12. századi kerekszenttamási templomromot. A román stílusban épült, vastag falú kerektemplom Gánt és Zámoly között egy domboldalon található. A felújítást követően zarándokhellyé, a vallási turizmus célpontjává válhat.
A Vértes erdeihez kötődő szellemi és kulturális értékek megőrzése érdekében 2014-ben a Fejér megyei Csákberényben kialakították a Gróf Meran Fülöp Vadászati és Erdészeti Múzeumot. A társaság közjóléti tevékenységébe illeszkedve 2016 májusában Tatabányától délre, a Kis-Kopasz-hegyen kilátót emeltek. A 16 méteres toronyból arra a síkra lehet letekinteni, ahol a legenda szerint 907-ben a bánhidai csata zajlott Árpád vezér és Szvatopluk morva fejedelem hadai között.
A Vértesi Erdő Zrt. 30 ezer hektár nagyságú, saját kezelésű vadászterületén lehetőséget kínál mind az öt hazai nagyvadfaj vadászatára. A társaság fafeldolgozó részlegében fűrészüzemi tevékenységgel, aprítéktermeléssel foglalkoznak, valamint boksában égetett faszenet készítenek, melyből − meghatározó magyarországi termelőként − évente 500 tonnát állítanak elő.
A társaság a Vértes hegység, a Gerecse, a Császári-dombság és a Bakonyalja tájegységeken belül mintegy 45 ezer hektár állami tulajdonú erdőterület kezelője, 260 állandó munkatársat foglalkoztat, 2016-ban az erdőművelésben 130 közmunkás dolgozott. A cég éves árbevétele 2015-ben közel 6 milliárd forint volt.

fotó: http://hazaivadasz.hu/