Az ELTE és a Savaria Egyetemi Központ integrációja a fejlődés új lehetőségét nyitja meg

Szombathely

Az ELTE megérkezett Szombathelyre címmel rendeztek nagyszabású ünnepséget a Savaria Egyetemi Központban az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a szombathelyi campus integrációja alkalmából.  A rendezvényen díszoklevelet kaptak mindazok, akik segítették az integrációt.

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Savaria Egyetemi Központ integrációjának ünnepén dr. Kisfaludi András, az ELTE általános rektorhelyettese arról beszélt, hogy ami létrejön, összhangban van azzal az értékrenddel, amit eddig is képviselt az egyetem. – Ez úgy foglalható össze, hogy ugyanannyira tiszteljük a hagyományainkat, mint amennyire nyitottak vagyunk a megújulásra – hangsúlyozta, kiemelve, hogy az ELTE identitása immár nemcsak a fővároshoz kötődik, hanem a Savaria Egyetemi Központ révén a nyugat-dunántúli régióhoz is. Az integráció a stratégiai előnyökre épít, élve a térség kiváló adottságaival, abban a közös bizakodásban, hogy az együttműködés kiállja az idők próbáját.

Dr. Gloviczki Zoltán, az Oktatási Hivatal új elnöke latin nyelvű köszöntője után a rómaiak kétezer évvel ezelőtti megérkezésével vont párhuzamot, ami Savaria virágkorát hozta. Az ELTE érkezésével beköszöntő új virágkorhoz kívánt minden jót, és felajánlotta az Oktatási Hivatal segítségét, hogy olyan sikerek és eredmények szülessenek, amelyek méltók az egykori Savaria tündökléséhez.

− Számunkra az ELTE stabilitást, biztonságot és új jövőképet jelent – szögezte le dr. Németh István, a Savaria Egyetemi Központ rektorhelyettese. Arról is beszélt, hogy olyan ez az integráció, mint egy esküvő: minőségi ugrást jelent, új lehetőségeket, de azt is, hogy meg kell felelni az elvárásoknak. – Missziónk az értelmiséggé nevelés a klasszikus, egyetemes értékek – hangsúlyozta a rektorhelyettes, majd arra is kitért, hogy milliárdos fejlesztések várhatóak.

Dr. Puskás Tivadar polgármester szerint az ELTE-integrációval a Savaria Egyetemi Központ a fejlődés új lehetőségeit kapta meg. Így olyan minőségű felsőoktatás valósulhat meg, amely valóban piacképes tudást ad a hallgatóknak.

Az ünnepi műsorban fellépett az 1987-ben alakult Szökős Néptáncegyüttes, Weöres Sándor, a Szombathelyen született egykori faludis diák verseit Jakab Roxána, Lutor Katalin és Pesti Arnold szólaltatták meg. Az ELTE és a Savaria Egyetemi Központ integrációja ünnepének végén először csendült fel a nagyszombati himnusz az ELTE jogelőd intézményének alapítása tiszteletére, megemlékezve arról, hogy 1635-ben Nagyszombaton alapította az egyetemet Pázmány Péter esztergomi érsek.

Fotó: szombathely.hu