Avarkori leletek, honfoglalás korát bemutató grafikák a Halász-kastélyban
A ma nagyszentmiklósi kincs néven ismert páratlan lelet hiteles másolatai láthatóak október közepétől december végéig a kápolnásnyéki Halász-kastélyban. A több mint kétszáz éve előkerült avarkori aranytárgyak hű másai mellett László Gyula honfoglalás kori grafikáiból nyílik kiállítás október 13-án a Velencei-tavi Kistérségért Alapítvány szervezésében.
A bánáti Nagyszentmiklós – ma a romániai Sannicolau Mare– határában 1799. július 3-án árokásás közben aranytárgyakra, korsókra, poharakra, tálakra bukkantak. A ma nagyszentmiklósi kincs néven ismert páratlan lelet koráról megtalálása óta folyik a vita, az aranylelet máig élénken foglalkoztatja a kutatókat, akik a kincs eredetéről vallott elképzeléseiket közel ezer cikkben és tanulmányban, három tanulmánykötetben foglalták össze. A huszonhárom aranyedény kalandos körülmények között előbb Pestre, majd Bécsbe került.
A számos bizonytalansággal övezett kincset először 1884-ben állították ki Magyarországon, majd a Magyar Nemzeti Múzeum alapításának 200. évfordulóján, 2002-ben volt ismét látható Budapesten. A nagyszentmiklósi kincs eredeti darabjait a bécsi Kunsthistorisches Museumban őrzik, azonban a szegedi Móra Ferenc Múzeum tulajdonában van a leletegyüttes galvanoplasztikai másolata, ezt láthatja az érdeklődő közönség a kápolnásnyéki Halász-kastélyban nyíló, A puszták aranya – A nagyszentmiklósi kincs hiteles másolatai című tárlaton. A látogatók emellett László Gyula honfoglalás korát bemutató grafikáival is megismerkedhetnek.
Az október 13-án 11 órától december 31-ig látható kiállítást Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke nyitja meg, köszöntőt pedig L. Simon László országgyűlési képviselő mond.