Átadták a 10. számú főút új szakaszát
Az agglomeráció várta ezt a fejlesztést
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Szűcs Lajos, Pest megye fejlesztési biztosa és Mayer András, a NIF Zrt. vezérigazgató-helyettese jelenlétében júniusban átadták a Pomázi úti felüljárót, valamint a 10. számú főút új nyomvonalú szakaszát, amely immáron távol fut a lakóházaktól.
A ceremónián Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Budapest II. és III. kerületének országgyűlési képviselője elmondta, hogy „ezen beruházás során is példaértékű volt a kormány és a települési önkormányzatok együttműködése”.
A beruházás keretében megépült a 10. sz. főút új nyomvonalú, budapesti bevezető szakasza a Kocsis Sándor utcától az ürömi körforgalomig. A lakóházaktól távol futó új nyomvonalnak köszönhetően jelentősen csökkent a környék zajterhelése. Megszűnt a Bécsi út és Budapest−Esztergom vasútvonal korábbi szintkülönbségbeli kereszteződése. Ezáltal csökkent a várakozási idő és jelentősen nőtt a közlekedésbiztonság, valamint emelkedett a vonatszám és a sebesség. Megújult az Aranyvölgy utca kerékpárúttal és gyalogos járdával, s ennek eredményeként kényelmesebbé vált a gyalogos és kerékpáros közlekedés, megszépült a lakókörnyezet. Befejeződött a Pomázi úti felüljáró, valamint az ahhoz csatlakozó csomóponti ágak építése, így dinamikusabbá vált a haladás. Az Aranyhegyi-patak felett négy híd épült, illetve újult meg. A Virágosnyereg utcánál új nyomvonalú út, a Solymár köznél gyalogos és kerékpáros aluljáró épült. Megépült a 10. számú főút Budapest−Esztergom vasútvonal fölötti új hídja.
A hétmilliárd forintos beruházás 85 százalékos uniós és 15 százalékos hazai forrás felhasználásával a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában, a STRABAG Általános Építő Kft., a Transinvest Kft. és a FŐBER Zrt. kivitelezésében valósult meg.
Fotó: NIF Zrt.