Ács a megvalósuló beruházásai révén stabil fejlődési pályára állhat

Ács


A Concó-patak dunai torkolatánál fekvő, hétezer lakosú kisváros Komárom-Esztergom megye legnagyobb területű települése. Ács gazdaságáról, sport- és közéletéről, az önkormányzat előtt álló legfontosabb feladatokról dr. Szentirmai István polgármesterrel beszélgettünk. 

‒ Ön 2018 novemberében egy időközi választás eredményeképpen lett Ács polgármestere, majd tavaly októberben ismét bizalmat kapott a szavazóktól. Milyen tervekkel és elképzelésekkel kezdte meg a munkát az új önkormányzati ciklusban?

‒ Legfontosabb feladatomnak az e pillanatban még függőben lévő zöldváros projektünk anyagi alapjának megteremtését, illetve kivitelezését tartom. A projekt egyebek mellett a csapadékvíz-elvezetés mindenki számára megnyugtató megoldását és az állomási buszöblök kialakítását tartalmazza. Belátható időn belül szeretnénk a volt cukorgyár melletti hathektáros területen egy parkerdőt létesíteni, amely a város tüdejeként működhet majd. Itt helyet kaphatna tanösvény, erdei sportpálya, kutyafuttató. Őshonos fákkal telepítenénk be a területet, s gondoltunk arra is, hogy minden Ácson született gyermek tiszteletére facsemetét ültetnénk. Utolsóként említem, de korántsem utolsósorban, hogy az út- és járdaépítések tekintetében is nagy feladatok várnak az önkormányzatra. Ehhez persze pályázati forrásokra lenne szükségünk.    

‒ A város gazdasági életében milyen szerepet játszik az ipar, és milyet a mezőgazdaság?

‒ Jelentősek a várost körülölelő mezőgazdasági területek, jó néhány családi vállalkozás foglalkozik növénytermesztéssel, de két nagyobb agrárcég is idetelepült, két további pedig – szintén ácsi területen – sertés-,  illetve pulykatenyésztéssel foglalkozik a legkorszerűbb technológiák alkalmazásával. Egy családi gazdaság szarvasmarhatelepet működtet. 

Az iparűzési adóbevételeink 70 százalékát viszont három nagy ipari üzem jelenti a városnak. A Hartmann Hungary Kft. többek között tojáscsomagoló anyagokat gyárt és forgalmaz, a Leiler Monolit Kft. fémipari termékeket, míg az Iberdrola Renovables szélkerekeket és szélerőműveket. 

‒ Milyen településfejlesztési beruházások fejeződtek be, illetve indulnak-e újak az idén?

‒ Az elmúlt évek legnagyobb projektjei szerencsésen befejeződtek, áthúzódó beruházásaink e pillanatban nincsenek. Tovább bővítettük a csapadékvíz-elvezető rendszert, készült kerékpár- és szervizút, új buszmegállókat alakítottunk ki, a Szociális Alapszolgáltatási Központ épületének külső felújítása is megtörtént. Ezekben a napokban, hetekben is több pályázatunk kedvező elbírálására várunk. Ugyanis gondot jelent, hogy Ács középületeinek többsége öreg, közülük néhánynak a korszerűsítése, felújítása hamarosan elkerülhetetlenné válik.

‒ Sikerül-e helyben tartani a fiatalokat?

‒ Sok fiatalt jobban vonz a nagyvárosi élet, mint a mi csendesebb kisvárosi létünk, az amúgy nagyon is szerethető családias hangulat. Nyert az „Ácsra vágy Ács” címmel beadott pályázatunk az Otthon Melege Programban. Ennek a projektnek az volt az alapötlete, hogy volt 12 olyan lakásunk, amelyeket külső forrásból fel tudtunk újítani, sőt berendeztük azokat a hűtőszekrénytől a gázbojlerig, a tűzhelytől a tévékészülékig sok mindennel. Ezeket a lakásokat pályázhatták meg az Ácson élő és itt dolgozó 35 év alattiak. A nyertesek számára kétéves lakhatást biztosít az önkormányzat. A fiatal párok pedig, mivel a rezsiköltségen kívül mást nem kell fizetniük, a két esztendő alatt összespórolhatnak annyit, hogy az állami családalapítási kedvezményekkel együtt belevágjanak terveik megvalósításába. 

Ugyancsak ácsi kuriózum, hogy a hiányszakmákban dolgozók – óvónők, tanárok, gyógypedagógusok és így tovább – havi 65 ezer forint bérkiegészítést kapnak az önkormányzattól. Ez a projekt 2019-ben indult útjára, és nagyon népszerűnek bizonyult. 

‒ Mi jellemzi az alig hétezres kisváros sportéletét? Milyen a városvezetés kapcsolata a civil szervezetekkel?

‒ Az Ácsi Kinizsi SC hét szakosztállyal működik. A focicsapatunk a megye kettőben szerepel, a kézilabdások pedig az NB II-ben. Mellettük asztalitenisz, tenisz, lövész és lovas szakosztály működik. A bejegyzett civil szervezeteket a lehetőségeinkhez mérten igyekszünk támogatni. Igen népszerű a természetjáró Bakancsos Klubunk, a Kossuth Lajos Asztaltársaság külön cikket érdemelne, de működnek Ácson nyugdíjas klubok, és vannak galambászaink is. A református egyház komoly szerepet vállal a város életében.

‒ Milyen nyári programokra érdemes figyelniük az Ácsra látogatóknak? 

‒ Június végén, Péter-Pálkor tartjuk az aratónapot a református egyház szervezésében a Malom-tó környékén. Ilyenkor kopjafát koszorúzunk, szabadtéri istentiszteleten veszünk részt, közös ebédet tartunk, bemutatkoznak a régi mesterségek, de természetesen nem maradnak el a felnőtteket és a gyerekeket szórakoztató vidám, zenés műsorok sem. Augusztus legnagyobb eseménye minden évben a háromnapos Ács-Kapocs Fesztivál, amely a sok-sok érdekes program mellett a település testvérvárosi kapcsolatait hivatott ápolni. Ilyenkor csallóközi, felvidéki és székelyföldi vendégek is érkeznek hozzánk. Az augusztus 20-ai nemzeti ünnepünket immár hagyományosan a református közösség szerepvállalása teszi még emlékezetesebbé.