A VOSZ BPMRSZ jól képviseli a megyei vállalkozók érdekeit

VOSZ


A VOSZ Budapesti és Pest Megyei Regionális Szervezetének (VOSZ BPMRSZ) elnökét, Marjay Gyulát a Szövetség érdekérvényesítő tevékenységéről, az idei esztendő szakmai feladatairól és az önkormányzatokkal kötött együttműködési megállapodások mibenlétéről kérdeztük.

‒ A VOSZ BPMRSZ milyen eszközökkel látja el érdekérvényesítő tevékenységét?

‒ Továbbra is jelmondatunk: „Vállalkozók a vállalkozókért!” Ki tudja legjobban érzékelni, hogy milyen gondja van egy vállalkozónak? Az, aki ugyancsak műveli e műfajt. Olyan emberek alkotják a csapatot, az elnökséget, akik maguk is aktív vállalkozók, és néhány szóból megértik, hogy milyen gondokkal küzd egy-egy vállalkozó társuk. Ezeket igyekszünk orvosolni adóhatósági, önkormányzati és kormányhivatali kapcsolatainkon keresztül.

Országos szervezetünk pedig a vállalkozóktól beérkezett javaslatokat továbbítja azokra a helyekre, ahol a döntés-előkészítők és döntéshozók figyelembe vehetik a jogszabályok megalkotásánál. Az idei adócsomagban is találunk néhány olyan változást, könnyítést, melyet a VOSZ javasolt a Pénzügyminisztériumnak.

‒ A tavasszal megtartott rendes évi közgyűlésen elfogadott 2019. évi szakmai tervnek melyek a legfontosabb elemei?

‒ Csak néhány ezek közül, felsorolásszerűen, a teljesség igénye nélkül. Továbbfejleszteni, bővíteni az önkormányzati együttműködéseket. Dinamikus, eredménycentrikus, verseny- és innováció-orientált kontaktpontok közös létrehozása és működtetése az önkormányzatokkal. Az önkormányzatokkal együttműködve gyarapítani tagjaink számát, a lehetőségek függvényében részt venni a helyi önkormányzatok bizottsági munkájában a tagjainkon keresztül. A vállalkozók első kézből történő tájékoztatása az aktuális adóváltozásokról a NAV szakembereinek segítségével.

Az elmúlt évben a Pest Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával megkötött együttműködési megállapodást tartalommal kitölteni, közös rendezvényeket szervezni, közösen képviselni a vállalkozói álláspontokat. További nyitás az ipartestületek irányába. A vállalkozói öngondoskodás szerepének hangsúlyozása előadásokon és más rendezvényeken keresztül. 

Idén november 29-én rendezzük meg a 13. Regionális Prima Gálát, ahol több vállalkozói elismerést adunk át, valamint hat kiválóságot díjazunk Regionális Prima Díjjal, melyhez egymillió forint is társul. Ehhez várjuk a javaslatokat a vállalkozóktól, de a civil lakosságtól, valamint a települési önkormányzatoktól is.

‒ A VOSZ BPMRSZ már több önkormányzattal kötött együttműködési megállapodást a vállalkozók érdekében. Mi a lényege az ilyen típusú megállapodásoknak?

‒ Az önkormányzatok vannak a legközelebb a helyi vállalkozásokhoz. Nekik illik ismerni a településükön működő vállalkozó gondját, baját, persze az örömeiket is. Egy önkormányzat csak a helyi vállalkozókkal együttműködve képes fejlődni, előremozdulni. Ehhez a VOSZ BPMRSZ saját szakmai tapasztalataival tud hozzájárulni. Információkat adunk a vállalkozóknak, s olyan ismereteket, olyan megoldásokat, melyek máshol már jól működnek, és érdemes lenne azokat nekik is kipróbálniuk. 

Helybe tudjuk vinni a vállalkozói fórumokat, a szakembereket, akik segítenek eligazodni a vállalkozóknak a jogszabályok dzsungelében, egy-egy szakterület rejtelmeiben. Az önkormányzatokkal együttműködve sokkal hatékonyabban lehet a vállalkozásokat megszólítani, ügyes-bajos dolgaikat orvosolni.