A Várfürdőben mindig történik valami

Gyulai fürdő

A Várfürdő új zászlóshajója az AquaPalota, ahol a kisgyermekes családokat, a fiatalokat és az idősebb generációt is különleges élmények, attrakciók várják egész évben.

A családok éve jegyében a Várfürdő idén különleges programokkal várja a kikapcsolódásra és pihenésre vágyókat. Kun Miklós, a fürdő igazgatója az idei évvel kapcsolatosan elmondta:

Gyulán a Várfürdő olyan kiemelt turisztikai hely, ahol mindennap történik valami. Például a gyermekeknek több mint tíz animátor nyújt a szezon szinte minden hétvégéjén egyedi, vonzó foglalkozást „Játékos családi hétvége” elnevezésű programjával, melyekbe a szülőket, nagyszülőket is bevonják. A fürdő továbbá különféle stílusú élő koncertek, valamint rendszeres bábszínházi előadások helyszíne is, az élménymedencék mellett pedig fergeteges hangulatú nappali diszkó várja a fiatalokat. A tervek között szerepel, hogy a fürdő a 2018-as futball-világbajnokság ideje alatt a termálmedencéknél nagy kivetítőkkel várja a sportrajongókat. A Várfürdő kitárja kapuit a közösségi tér, a Várkert felé is. Az itt megrendezésre kerülő fesztiválprogramok persze a fürdő területén is zajlanak, tavaly például nagyon sikeres volt a Végvári esték rendezvénysorozat.

Kun Miklós szólt arról is, hogy a Gyulai Várfürdő azon kevés fürdők közé tartozik, amelyek évek óta nyereségesen gazdálkodnak, a látogatók száma évről évre növekszik. Az üzemeltető Gyulai Várfürdő Kft. regisztrált adatai alapján a 2017-es évben a belépők száma 60 ezerrel nőtt, összesen 536 ezer vendégük volt, míg a 2016-es évben 476 ezer. A társaság többletbevételei lehetőséget nyújtanak az elnyerhető támogatási források megszerzése mellett az önerős fejlesztésekre is. Az igazgató elmondta, hogy a beruházási tervek fő célja a jövőben a hagyományos gyógyvizes medencék és rekreációs szolgáltatások mellett bővíteni a gyermekes családok és a fiatal korosztályok számára az élményfürdőzési lehetőségek kínálatát. A télen-nyáron látogatható új AquaPalota iránt óriási az érdeklődés, és ez is azt igazolja, hogy valamennyi korosztály itthonról és külföldről egyre szívesebben tölti téli és nyári szabadságát Gyulán, a történelmi fürdővárosban.  

 

GyulaNévjegy (Kun Miklós)

1974-ben született Gyulán. Közgazdász, a Pécsi Tudomány Egyetemen szerezte diplomáját, pénzügyi szakon. A bankszakmában helyezkedett el, és ebben a szektorban dolgozott 2015-ig, legutóbb Budapesten. 2016-ban családjával szülővárosába költözött, miután kinevezték a Gyulai Várfürdő Kft. igazgatójának. Nős, három gyermek édesapja.