A Teva Gyógyszergyár remek kapcsolatot ápol Debrecennel

Kaszás Mihály vezérigazgató büszke a vállalat és a város példaértékű együttműködésére.

–       Milyen az együttműködés a Debreceni Egyetemmel?
–       A Debreceni Egyetem több területen is jó partnere a vállalatnak. A különféle típusú tudományos és szakmai együttműködéseink során hasznosítjuk egymás szellemi kapacitását. Két kihelyezett tanszéket működtetünk, melyeknek keretében a természettudományi karok hallgatóit (például a vegyészeket, a vegyészmérnököket, a biológusokat ésa környezetmérnököket), valaminta gyógyszerészhallgatókat vezetjük be az ipari gyógyszergyártás rejtelmeibe és szépségeibe, a tapasztalatszerzési lehetőséggel megkönnyítve számukra a pályakezdést, illetve segítve a későbbi elhelyezkedéssel kapcsolatos döntésük meghozatalát.

–       Milyen kölcsönhatásban van a TevaDebrecennel?
–       A vállalat hagyományosan jó kapcsolatot ápol Debrecennel. Aktívan részt veszünk a város életében, a rendezvényein, például a Virágkarneválon, a Bringázz a munkába mozgalomban, az óvodaszépítésben, a város focicsapatának támogatásában. Igyekszünk a nálunk zajló eseményekről megfelelően tájékoztatnia lakosságot, és szívesen fogadjuk az ő visszajelzésüket is. Nemcsak közvetlenül a dolgozóink, hanem a családtagjaik, a szolgáltatók és a beszállítók révén becsléseink szerint nagyságrendileg 10 ezer ember megélhetését biztosítja a vállalat.

–       A Teva láthatóan nagy figyelmet fordít arra, hogy kellemes munkakörnyezetet biztosítson a dolgozóknak. Miért tartják ezt fontosnak?
–       Életünk meghatározó részét a munkahelyen töltjük, ezért nagyon fontos a munkahelyi környezet. A világos, megfelelően hűtött és fűtött terület biztosítása alapvető. Figyelünk arra is, hogy az ülőmunkát végző dolgozók ergonómiailag megfelelő székeken ülhessenek. Az éjszakai műszakban vagy a folyamatos munkarendben, illetve a szkafanderben dolgozók jelentős pótlékot kapnak. Különösen nagy jelentőséget tulajdonítunk annak is, hogy a dolgozók és a vezetők tisztelettel bánjanak, beszéljenek egymással.

–       Melyek a Teva legfőbb célkitűzései globálisan, illetve Debrecenben?
–       A Teva globálisan azt tűzte ki célul, hogy a világ megkerülhetetlen gyógyszergyártója legyen, teljesítve kötelességét a betegek, a vásárlók, a részvényesek és a dolgozók felé. Debrecenben továbbra is szeretnénk a város sikeres vállalkozása maradni, és minél több embernek adni biztos megélhetést akár közvetlenül, akár közvetve. Városi programunkat idézve: Debrecen és a Teva együtt jól jár.