A teljes megye stabil fejlődési pályára állt

GYMS-megyeháza


Az utóbbi években, ha egy település álmodott valamit, és tett is annak a megvalósulásáért, akkor sikerült elérnie a céljait, mondta Németh Zoltán, a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke, akivel a megyei fejlesztésekről beszélgettünk. 

– A Terület- és Településfejlesztési Operatív Program milyen lehetőségeket kínál a Győr-Moson-Sopron megyei önkormányzatoknak?

– Az előző időszakban kiemelt figyelmet fordítottunk a bölcsődék fejlesztésére, most az óvodák és iskolák korszerűsítésére jut nagyobb forrás. Orvosi rendelők, egészségházak is bekerülhetnek a pályázati lehetőségek közé, de új elemként a közösségi házak teljes körű korszerűsítését is lehet támogatni.

   Győr-Moson-Sopron megyében is elindul a TOP Plusz pályázati rendszer, amely területfejlesztési forrásokat biztosít a megye 183 települése számára. Olyan infrastrukturális fejlesztésekre lehet pályázni, amelyekkel a településen élők életminőségét tudjuk javítani. Például belterületi utak korszerűsítésére, a csapadékvíz elvezetésére, kerékpárút építésére, turisztikai programokra, iparterület fejlesztésére, inkubátorházakra, energetikai felújításokra.

   Az előző ciklusban a megyei keret 55 milliárd forint volt, míg a 2021–27-es időszakra 64,3 milliárd forint áll rendelkezésre indulásként.

– Hogyan alakul a megye kistelepüléseinek helyzete?

– Hatalmasat fejlődtek a Győr-Moson-Sopron megyei kistelepülések. A kormányzati támogatások, a megyei területfejlesztési keret, a határ menti együttműködések olyan mértékű fejlesztési forrást jelentettek, amelyre még soha nem volt példa. Az utóbbi időben, ha egy település álmodott valamit, és tett is annak a megvalósulásáért, akkor sikerült elérnie a céljait. Szinte minden ötletre tudtunk forrást biztosítani. Fontos területfejlesztési célkitűzésünk, hogy a kistelepüléseken is igyekezzünk városi-as jellegű szolgáltatást biztosítani. Szeretnénk elérni, hogy a falusi élet, a természetközeli és nyugodt környezet ne járjon együtt alacsonyabb szintű szolgáltatásokkal. Sikerrel jártunk, az elmúlt időszakban mind a 183 megyei településen léptünk egyet-egyet előre. 

– Mennyire tudják összehangolni a győri és a soproni fejlesztéseket a megye többi településének beruházásaival?

– A területfejlesztési elképzelések nálunk érnek össze, a Fenntartható Városfejlesztési Stratégiákat a megyei közgyűlés fogadja el. A fejlesztési pályázatoknál Győr és Sopron mellett Mosonmagyaróvárnak különítettünk el önálló pénzkeretet, ahol a szigorú szabályrendszerrel összhangban fogják megvalósítani az elképzeléseiket. Nagyon fontos, hogy a nagyvárosaink a vonzáskörzetükkel együtt gondolkodjanak. 

– Mi a helyzet a határon túli együttműködésekkel?

– A szlovák és az osztrák határ menti programokban vagyunk érintettek. A Monitoring Bizottságban a megyéknek és a minisztériumoknak van szavazati joguk. Fontosnak tartottam, hogy ne delegáltat küldjek az ülésekre, mert a személyes részvétellel sokkal nagyobb eredményeket lehet elérni. Vannak is bőven eredményeink mindegyik határtérségben. A közösségi programok mellett turisztikai, természetvédelmi és gazdaságfejlesztési projektek valósultak meg, de négy közúti határátkelőt is nyitottunk, sőt még vasútkorszerűsítés is zajlott. 

– Mi a véleménye a Fertő tavi fejlesztésről?

– A Fertő tó magyar szakaszának nagy része természetvédelmi szempontból fontos élőhelyeket jelent, így mindössze néhány kilométeren alkalmas szabadidős turizmusra. A terület valahol az 1970-es évek színvonalán rekedt meg. Ha valaki a strandon a vízbe merészkedett, akkor 40 cm iszap vette körül a lábát, amelynek „illata” még másnap is érezhető volt, mert a bűzös anyag a bőr pórusaiba is behatolt. A mostani fejlesztések családbarát, korszerű, 21. századi minőségű szabadidős lehetőséget kínálnak. Ez nyilván konkurenciát jelent az osztrákoknak, hiszen két évtizede szinte senki nem „használta” a Fertő tó magyar szakaszát, ellentétben az osztrákkal, ahol egymást érik a hotelek és a strandok a tó partján. Sajnos a külföldi gazdasági érdek erős, így megfelelő marketinggel és sok pénzzel el lehetett ferdíteni a valóságot a fejlesztéssel kapcsolatban. A beruházást most a gazdasági helyzet is lassítja, de remélem, hogy ez egy átmeneti időszak, mert a soproni térségnek igen nagy szüksége lenne a minőségi szolgáltatást nyújtó Fertő tóra, amely több évtizedes Csipkerózsika-álomból ébresztené fel a környéket.