A közigazgatás fontos szolgálat  

Csongrád-közigazgatás

Ma már egy állami tisztviselőnek nem elegendő elvégeznie a jogi egyetemet, majd alkalmaznia a különböző jogszabályokat, hanem tudnia kell, hogy mi végre vagyunk a világban. Gondolkodó és a hivatásukra büszke emberekre van szüksége a közigazgatásnak – vallja dr. Juhász Tünde Csongrád megyei kormánymegbízott.

− Ön 2014 óta vezeti a Csongrád Megyei Kormányhivatalt. Miként vélekedik az utóbbi években történt közigazgatási reformról?

− 2011 óta dolgozom itt, tehát részese voltam a teljes átalakulási folyamatnak, amelynek a legfontosabb eredménye az állampolgárok elégedettsége. A kormányablakokban ma már valóban egyszerűbb az ügyintézés, csökkent az ügyfeleket terhelő adminisztráció és a hivatali eljárások időtartama, olcsóbbak lettek a személyi okmányok. Ezek mögött nagyon sok jogszabályi és szervezeti változás áll, de amit személyesen a legfontosabbnak tartok, az a szolgáltató szemlélet meghonosodása a közigazgatásban. Remélem, a Csongrád megyeiek a munkánkon keresztül már megtapasztalták azt a kormányzati szándékot, hogy az adófizetők által finanszírozott államigazgatás legyen hatékony, és szolgálja a lakosság érdekeit. Mi ezen dolgozunk.

− A jövőben mire kell fokozott gondot fordítaniuk? Folytatódik a közigazgatás fejlesztése?

− Ma a kormányhivatalban több mint 300-féle szakrendszerrel dolgozunk, melyek semmilyen szinten nem érintkeznek egymással. Véleményem szerint 2017-ben már joggal várhatja el az ügyfél, hogy amennyiben például lakcímet vált, az végigfusson a teljes állami rendszeren, ne kelljen azt mindenhol külön bejelentenie. A közigazgatásnak egy bátrat és nagyot kell most lépnie az adatbázisok összevezetése, integrációja felé. Jó hír, hogy a 2014−2020-as uniós finanszírozási ciklus forrásaiból a Közigazgatásfejlesztési Operatív Programban (KÖFOP) komoly informatikai fejlesztések indultak. Azok a megoldások, amelyek ennek keretében jönnek létre, a jövőben lehetővé fogják tenni, hogy egy munkaállomáson több eljárást lehessen intézni. 2018 végére már éreznünk kell ennek a gyakorlati hasznát.

− Ha visszatekint az elmúlt közel négy évre, mire a legbüszkébb?

− A saját újításainkra kifejezetten büszke vagyok: Szegeden működik az ország legtöbb munkaállomással rendelkező kormányablaka, ahol a klasszikus kormányablaki ügykörök ellátása mellett itt fogadja az ügyfeleit a családtámogatási és társadalombiztosítási, valamint a foglalkoztatási osztály is. Tehát egy helyen számos hivatalos ügyet intézhet az állampolgár. Másik fejlesztésünk a kormányablak buszunk, amely bárhol képes szolgáltatásokat nyújtani. Elsősorban a kistelepülésekre „visszük ki” az ügyintézést, de megfordultunk már vele fesztiválokon és bentlakásos intézményben is. Arra is büszke vagyok, hogy a munkatársaim egyre inkább érzik az állami tisztviselői hivatás értékét. Mi, itt Csongrád megyében azon igyekszünk, hogy lebontsuk a megközelíthetetlen, „szenvtelen” hivatal képét, és kölcsönösen jó együttműködést alakítsunk ki az állampolgárokkal. Szeretném elérni, hogy a kollégáim legyenek elkötelezettek a hivatásuk iránt, és érezzék, komoly, magas presztízsű szolgálat az övék.