A Kőszeg Kampusz minőségi tudást nyújt

Kőszeg


A Pannon Egyetem Kőszeg Kampusza nem csupán értékes, piacképes diplomát ad a hallgatóinak, hanem azt is lehetővé teszi számukra, hogy a tanulás mellett élvonalbeli kutatásokban vegyenek részt. Minderről dr. Dániel Zoltánt, a kampusz igazgatóját kérdeztük.

‒ Januárban lesz négyéves a kampusz, 3 és fél éve indult az oktatás. Milyen képzésekre jelentkezhetnek a fiatalok?

‒ Jelenleg három képzésre folyik a jelentkezés. Az angol nyelven zajló nemzetközi tanulmányok mesterszakra azokat várjuk, akik egy hallgató- és tudásorientált képzésen, nemzetközi környezetben szeretnék a tudást elsajátítani. A képzésre február 15-ig lehet jelentkezni. Kőszegen – idén első alkalommal ‒ két szakirányú továbbképzést is indítunk, hogy a térség vállalkozásainak szakembereit képezzük. Ezekre is diplomások jelentkezését várjuk. Az innovációs menedzserképzést olyan szakembereknek ajánljuk, akik tudják, hogy az innováció lehet a vállalkozásuk növekedésének egyik záloga, és az ezzel kapcsolatos tudást szeretnék megszerezni. A vállalatvezetői kommunikációs menedzserképzést pedig szervezetek képviselőinek, akik a külső és belső kommunikációt fejlesztenék. 

‒ Tervezik-e a képzési kínálat bővítését?

‒ Folyamatosan figyeljük a piaci igényeket, és reagálunk azokra a képzési kínálat bővítésével. Mind az elitrendszerű, angol nyelven folyó társadalomtudományi képzéseket, mind a vállalkozások számára nyújtott egyéves szakirányú továbbképzéseket bővíteni fogjuk.

‒ Melyek az önök kampuszának előnyei, miben nyújtanak többet? 

‒ Kampuszunk egyik legnagyobb előnye, hogy kiváló, a szakterületükön kiemelkedőnek számító oktatókkal, szakemberekkel dolgozhatnak együtt a nálunk tanulók. Előny továbbá a rendelkezésre álló infrastruktúra ‒ könyvtár, informatikai háttér ‒, valamint a magas szintű alkotómunkát elősegítő nyugodt környezet. Az alacsony hallgatói létszám lehetővé teszi a magas szintű tudományos munkát.

‒ A kampusz mind a kutatásban, mind az oktatásban szorosan együttműködik az Institute of Advanced Studies Kőszeg (iASK) kutatóintézettel. Mit jelent ez a gyakorlatban?

‒ Az előbb említett kiváló szakembergárda oktatásba bevonásán túl azt is jelenti, hogy diákjaink részt vehetnek az iASK programjain, konferenciáin, tehát napi szinten bekapcsolódhatnak a tudományos közéletbe, ennek számos előnyével együtt.  

‒ Kőszeg nagy történelmi múltú, hangulatos kisváros. Hogyan illeszkedik az egyetemi élet ebbe a patinás környezetbe? 

‒ A város és a kampusz kapcsolata kiváló, igyekszünk a különféle városi programokon megjelenni, és ebbe a diákjainkat is bevonni, sőt mi is szervezünk például hangversenyeket. A kampusz jelenléte tovább növeli Kőszeg kulturális sokszínűségét.