A Duna-Dráva Nemzeti Park szépségei

Az Ormánság természeti értékeit és hagyományait megismertető Ős-Dráva Látogatóközpont 2014 őszén nyitja meg kapuit a látogatók előtt. A központ interaktív kiállítással, őshonos háziállatok bemutatójával, tanösvényekkel, változatos, aktív programokkal és környezeti nevelési foglalkozásokkal várja majd a közönséget.

A bemutatóhely főépületében a látogatók egy interaktív kiállítás segítségével ismerhetik meg a térségre jellemző élőhelyeket, azok fajokban gazdag élővilágát, valamint a terület kultúrtörténeti és néprajzi értékeit. A látogatók bepillanthatnak a holtágat szegélyező mocsarak madarainak életébe, a vízközeli fás legelők különlegesen fajgazdag életközösségébe, és képzeletben a fás ligeterdők árnyas lombjai alatt is sétát tehetnek. Az érdeklődők azt is megtudhatják, hogy az egykor itt élő emberek hogyan alkalmazkodtak e környezethez, miként tudtak harmóniában élni a természettel. A több nyelven elérhető különleges installáció változatos eszközökkel, minden korosztály számára érdekesen mutatja be az Ormánság kincseit. A kiállítás mozgáskorlátozottak számára akadálymentes, látássérültek számára pedig audioguide segítségével ismerhető meg.

A kiállítás ismeretanyaga remekül illeszkedik a látogatóközponthoz kapcsolódó környezeti nevelési, szemléletformáló tevékenységhez is, amelynek során a gyerekek szakképzett oktatók segítségével pillanthatnak be a természet titkaiba. A központban berendezett, 60 fő befogadására alkalmas multimédiás, interaktív oktatóteremben és a látogatóközpont közvetlen közelében található három tanösvényen számos érdekes foglalkozás várja az érdeklődő gyermekeket.A „Hagyományos gazdálkodás” tanösvényen az állattartás, a rétgazdálkodás, a gyümölcstermesztés, a méhészkedés, a kosárfonás, a fűszer- és gyógynövénytermesztés eszközei és szakmai fortélyai ismerhetők meg.Lehetőség van kézbe venni, kipróbálni az útvonal mentén elhelyezett tárgyakat, eszközöket. A látogatók megtapasztalhatják, miként hasznosították őseink a természet adományait fenntartható módszerekkel, harmóniában környezetükkel.

Az „Ős-Dráva” tanösvényen, a kilenc állomásból álló sétaúton megismerhető a régi tájhasználat, a folyószabályozás, illetve a rehabilitáció és a revitalizáció lehetőségeinek sokfélesége. A „Dráva élővilága” tanösvény a terület változatos és különleges élővilágába engedi bepillantani az érdeklődőket a nyílt vízfelületektől a part menti mocsaras területeken át a színpompás vadvirágokkal borított fás legelőkig. A terület élményszerű bemutatását többek között madármegfigyelő, madárgyűrűző állomás, kilátó, fotósles, fedett foglalkoztató és több pihenőhely szolgálja. A tanösvények szakvezetéssel vagy önállóan, a kihelyezett táblák vagy a hanganyag segítségével járhatók be.

Az épület kilátótornyából a bemutatóközpont területét és a környező tájat csodálhatják meg az érdeklődők. A központnál kialakított játszótér, valamint tűzrakó- és pihenőhelyek szolgálják a látogatók kikapcsolódását.

A központban kerékpár-, kenu- és kajakkölcsönzésre is van lehetőség. A kirándulók szakvezetéses kenu- ás kerékpártúrákat is igényelhetnek.

A főépülettől távolabb fekvő majorban a térségre jellemző régi magyar háziállatokat bemutató épületegyüttest alakítottak ki. Itt ismerhetőek meg azok a ma már ritkán látható állatok (szürkemarhák, mangalica sertések, hucul lovak, régi juh- és baromfifajták), amelyek egykor őseink mindennapi megélhetését segítették.